Üdvözlöm ! Több mint harminc év tapasztalat a szakmában és felelősség a vállalkozásban segíti a jobb eredmény elérését.
BŐVEBBEN2018 óta működő generálkivitelező Felelős Műszaki vezető jogosultsággal rendelkező egyéni vállalkozó. Maximális precíz munkát szeretne keressen bizalommal.
BŐVEBBENA cserépkályha építés talán a legjobb módja annak, hogy a rezsinken, számláinkon spórolni tudjunk. Számtalan ember építtetett magának kályhát, a rezsiválság kezdetén. A konstrukció fűtőfelületét kályhacsempe alkotja, többnyire több méter hosszú füstjárattal rendelkezik. Léteznek könnyű, nehéz és félnehéz cserépkályhák. Tömege akár az 1.5 tonnás súlyt si elérheti, ennek köszönhetően rendkívül fontos, hogy a tervezési fázis során megfelelő hangsúlyt fektessünk az aljzat teherbíró képességének kiszámítására.
Mikor szakit keresünk, nagyon fontos, hogy körültekintően járjunk el, hiszen fontos, hogy megbízható szakembert találjunk az adott feladatra. A szakemberek eltérő szakmai tudással és referenciákkal rendelkeznek, ebből kifolyólag nem biztos, hogy egyformán értenek az adott szakterülethez. Ebből adódóan pontosan érdemes előre mindig letisztázni, hogy mi lesz a feladat a munka során.
Szinte bármilyen munkára találhatsz jó szakembert, ami a felújítás, otthon, építőipar témakörébe tartozik. Melegburkolás? Festés? Gipszkartonozás? Gázszerelés? Ingatlan eladás? Költöztetés? Lakberendezés? Vízszerelés? Bármilyen munkára kerülne sor, akár város, megye, vagy község szerint egyaránt lehet szakit, kivitelező partnert találni.
Adatbázisunkban több, mint 3000 település közül válogathatsz, ennek köszönhetően szinte bárhol találhatsz cserépkályhás, kandallóst. Adatbázisunkban több, mint 50 fajta munka található meg, így szinte bármire lenne szükséged, fogsz találni szakembert - legyen szó felújítási, építőipari, karbantartás feladatokról.


A honlapon történő kereséskor mindig végy szemügyre több adatlapot, hiszen így nagyobb eséllyel fogsz találni jó munkaerőt, kiváló szakikat Minden esetben olvassuk el figyelmesen a profilon megjelenő bemutatkozó leírást, hiszen ezek nagyon értékes információval szolgálhatnak. Érdemes több szakembernek is üzenetet küldeni, hiszen így sokkal nagyobb eséllyel fogunk találni valakit, akinek lenne ideje elvállalni a munkát.
A SzakiWeb portál egy 100%-ig ingyenes szakemberkereső honlap. Ennek köszönhetően mind keresőként, mind szakiként díjmentes a használata. Ebből kifolyólag a szakemberek és a megrendelők könnyen egymásra találhatnak.