2018 óta működő generálkivitelező Felelős Műszaki vezető jogosultsággal rendelkező egyéni vállalkozó. Maximális precíz munkát szeretne keressen bizalommal.
BŐVEBBENÜdvözlöm ! Több mint harminc év tapasztalat a szakmában és felelősség a vállalkozásban segíti a jobb eredmény elérését.
BŐVEBBENA cserépkályha építés csupán nemrég vált rendkívül felkapottá - köszönhetően a rezsiárak drágulásának. Kiváló esztétikai megoldás mellett még különlegessé is teheti otthonunkat. A konstrukció fűtőfelületét kályhacsempe alkotja, többnyire több méter hosszú füstjárattal rendelkezik. Léteznek könnyű, nehéz és félnehéz cserépkályhák. A konstrukció tömege akár 1-1.5 tonna is lehet, ennek köszönhetően fontos, hogy vizsgáljuk az aljat teherbíró képességét már az építési munkálatok előtt.
Rendkívül fontos, hogy megfelelő szakit találjunk. Mindig legyünk nagyon körültekintőek és megfontoltak, mikor valakit felkérünk a munkára. Minden szakinak más referenciái vannak, elképzelhető az is, hogy nem egyformán értenek az adott területhez. Ebből adódóan érdemes mindig előre letisztázni, hogy mi lesz a feladat, amit el kellene végezni.
Szinte bármilyen munkára találhatsz jó szakembert, ami a felújítás, otthon, építőipar témakörébe tartozik. Festés? Zsaluzás? Burkolás? Gázszerelés? Ingatlanos? Költöztetés? Lakberendezés? Klímás? Bármilyen munkáról lenne szó, lehetséges a város és szakma szerinti szűrés is, ennek köszönhetően a keresés nagyon egyszerű.
Honlapunkon több, mint 3000 magyar település található meg, így szinte bárhol találhatsz magadnak szakit. Több, mint 50 fajta szakma közül válogathatsz, így szinte minden esetben fogsz tudni munkaerőt, brigádot találni, legyen szó jóformán bármilyen építipari, karbantartási, felújítási munkáról.


Kereséskor tekints meg több adatlapot is, így biztos, hogy ki tudod választani a legalkalmasabb cserépkályhás, kandallóst. Minden esetben olvassuk el figyelmesen a profil bemutatkozó leírását és annak referenicáit, hiszen ezekből értékes információkhoz juthatunk hozzá. Minden esetben vegyük fel a kapcsolatot több lehetséges jelölttel is, hiszen így biztos, hogy fogunk tudni találni valakit, aki alkalmas lenne a munkára.
A SzakiWeb portál használata 100%-ban ingyenes mindenki számára - legyen szó keresőkről vagy szakikról. Ennek köszönhetően a kereslet könnyen tud találkozni a kínálattal.