2018 óta működő generálkivitelező Felelős Műszaki vezető jogosultsággal rendelkező egyéni vállalkozó. Maximális precíz munkát szeretne keressen bizalommal.
BŐVEBBENÜdvözlöm ! Több mint harminc év tapasztalat a szakmában és felelősség a vállalkozásban segíti a jobb eredmény elérését.
BŐVEBBENA cserépkályha építtetésénél talán nincs is jobb módja annak, hgoy a számláinkon, rezsinken tudjunk spórolni. Rengeteg ember építtetett magának kályhát az utóbbi évek során, a rezsiválság kezdetének idején. A konstrukció fűtőfelületét kályhacsempe alkotja, többnyire több méter hosszú füstjárattal rendelkezik. Léteznek könnyű, nehéz és félnehéz cserépkályhák. Tömege akár az 1.5 tonnás súlyt si elérheti, ennek köszönhetően rendkívül fontos, hogy a tervezési fázis során megfelelő hangsúlyt fektessünk az aljzat teherbíró képességének kiszámítására.
Rendkívül fontos, hogy megfelelő szakit találjunk. Mindig legyünk nagyon körültekintőek és megfontoltak, mikor valakit felkérünk a munkára. Minden szakinak más referenciái vannak, elképzelhető az is, hogy nem egyformán értenek az adott területhez. Ebből kifolyólag mindig előre kell letisztázni a pontos munkát, amit el kellene végezni.
Csaknem bármilyen munkára találhatsz jó szakembert, ami az otthon, építőipar, felújítás témakörébe tartozik. Felfestés? Zsaluzás? Bádogozás? Gázszerelés? Ács munkák? Költöztetés? Lakberendezés? Klímatechnika? Lehet szó bármilyen igényről, van lehetőség város és település szerinti szűrésre, ennek köszönhetően könnyű cserépkályhás, kandallóst találni.
Portálunkon szinte minden magyar város és község megtalálható, így bárhonnan kereshetsz. A kereséskor 50-nél több szakma közül választhatsz, így a lefedettség szinte teljes, legyen szó bármiről, fogsz tudni találni nálunk jó szakembereket.


Amikor a honlapon szeretnél keresni, érdemes lehet több adatlapot is megtekinteni, hiszen így könnyen kiválaszthatod a számodra legszimpatikusabb szakikat. Érdemes a bemutatkozó szöveget elolvasni, és a referenciákat figyelembe venni. A kapcsolatfelvétel nagyon egyszerű: csak üzenetet kell küldeni az alsó űrlappal. Érdemes több szakembernek is üzenetet küldeni, hiszen így sokkal nagyobb eséllyel fogunk találni valakit, akinek lenne ideje elvállalni a munkát.
A SzakiWeb használata 100%-ban ingyenes keresőknek és szakembereknek egyaránt. Ennek köszönhetően a kereslet könnyen tud találkozni a kínálattal.